Angster Mária pszichológus, a Hellinger-féle családállítás szakértője szerint mindannyian egy rendszer, egy tudásmező részei vagyunk és sorsunk össze van kötve a családtagjaink sorsával.
Ez azt is jelenti, hogy az életünkben felmerülő problémákat nem feltétlenül lehet csak a saját életeseményeink alapján magyarázni és megérteni. Szükség van arra, hogy szélesebb perspektívából nézzünk rá magunkra és működésünkre, azaz tanulmányozzuk a családfánkat, az előző generációk sorsát, az átvett mintáinkat és a tabukat, amelyek kimondatlanságuk miatt árnyékként lebeghetnek családi életünk felett.
Megfogott a gondolat, hogy a rendszernek lelke, lelkiismerete van és a gyermeki mágikus gondolkodásunknak köszönhetően átvehetjük családtagjaink terheit, osztozhatunk fájdalmukban. Gyermekként, öntudatlanul olyan fogadalmakat tehetünk, hogy “ha te, akkor én is”, “megteszem helyetted”, “vezekelek helyetted”. Azaz lehetséges, hogy puszta szeretetből és szolidaritásból nem a saját életünket éljük.
Ha úgy érezzük, hogy valami nem enged minket jól élni, vizsgáljuk meg az alábbi kérdéseket:
Mindenki megvan?
Érdemes átgondolnunk, hogy a családunkban mindenki megvan-e? Vannak-e olyan korán meghalt gyerekek, akikről nem beszélünk mert fáj a hiányuk? Vannak-e kitagadottak, akik elitták a vagyont vagy a család szemében elfogadhatatlan személlyel kötöttek házasságot? Vannak-e korábbi férjek, feleségek, fontos szerelmek, akiknek távozása lehetővé tette, hogy mások megszülessenek és éljenek?
Mindenki a helyén van?
Előfordulhat-e, hogy generációs létrafokokat ugrunk át? Azaz felnőtt létünkre apánk társa vagyunk, vagy anyánk a legjobb barátnőnk? Így viszont nem tudunk a párunk társa lenni!
Meg akarjuk-e nevelni a szüleinket? Ilyenkor szerepcserét hajtunk végre, hiszen mi kerülünk szülő szerepbe!
Akkor is igaz ez, ha elhallgatunk szüleink elől információkat, mert azt feltételezzük, hogy ezzel védjük őket. De ha ők lesznek a “kicsik” és mi a “nagyok”, akkor az azt jelenti, hogy nem tudunk gyerekek lenni és ezt a szerepet nagy valószínűséggel a párkapcsolatunkban fogjuk “bepótolni”.
Szoktátok-e a párotokat “Apjuk”-nak vagy “Anyjuk”-nak szólítani? Apát vagy anyát kerestek bennük, vagy a szerelem elmúltával már csak a szülői szerepük létezik számotokra?
A saját sorsunkat éljük?
A saját érzéseink és igényeink szerint élünk? Vagy azt tesszük amit várnak tőlünk és nem is tudjuk, hogy kik vagyunk és mi lenne jó nekünk?
Vannak-e a családban nehéz sorsok? Azaz volt-e, aki nem tudott megszületni vagy korán meghalt? Veszített-e el valaki gyermeket vagy idő előtt szülőt vagy társat?
Volt-e fekete bárány a családban? Vagy fogyatékos? Ért-e valakit igazságtalanság, amely az egész életére kihatott? Követett-e el valaki vélt vagy valós bűnt? Volt-e túlélője akár háborúnak vagy balesetnek?
A cél a felnőtt szeretet
Gyógyító hatása lehet a fenti kérdések átgondolásának, a családtörténetünkkel, sorsunkkal kapcsolatos tudatosságunk növelésének, érzéseink átélésének és a családállításon való részvételnek is. A cél az, hogy a mágikus, gyermeki szeretetet a jelennek megfelelő, felnőtt szeretet váltsa fel.
Lássuk meg azt is, hogy ha rosszul bánt velünk anyánk vagy apánk, akkor mi volt az, ami megakadályozta őt abban, hogy jó anyánk vagy apánk legyen? Vegyük észre életünk valódi nehézségeit és akkor fogunk tudni élni, valamint a lehető legjobbat kihozni az életünkből, ha szembenézünk és megküzdünk velük.
A coachingnak nem témája a múltban való időzés, az azonban lehet egy life coaching folyamat célja, hogy a családtagjainkkal való kapcsolatunkat fejlesszük, rálássunk a játszmáinkra és javítsuk a kommunikációt párkapcsolatunkban, szüleinkkel, gyermekeinkkel. Tudatosíthatjuk érzéseinket, igényeinket is, ami támogatni fog minket abban, hogy elérjük céljainkat és jobb életet éljünk.
Ajánlott irodalom:
Dr. Angster Mária (2016) Ikertörténetek – Elveszett ikrek a családállításban és a pszichoterápiában Ursus Libris
Borítókép:
Tarr Béla Családi tűzfészek c. filmjének borítója Forrás: https://filmarchiv.hu/