Picike, vékonycsontú asszony, nem látszik rajta a kora. Bár arckifejezése alapján riadt madárfiókának tűnik, mégis rengeteg erő van benne. Ahogy beszélni kezd, ömlenek belőle a szavak. Immár öt éve gyászol, egyetlen fia váratlanul agyvérzést kapott és annak ellenére, hogy eleinte reménykedni lehetett a felépülésében, pár hét kórházi kezelés után elhunyt. Az asszony tanácsot kér, válaszokat keres a kérdéseire, de bennem olyan érzést kelt, mint aki a saját világában rekedt már nagyon régen és akihez nem jutnak el a szavak.
A mai napig nem tudja feledni a pillanatot, ahogy rátalált a fiára, aki a szoba közepén feküdt kedvenc kék pizsamájában és nem tudta felébreszteni, akárhogy szólongatta. Minden egyes találkozásunk alkalmával részletesen leírja fia falfehér arcát és kapaszkodó tekintetét a kórházi ágyon. Majd rendíthetetlenül sorolja a kórházi személyzet hibáit, általa feltételezett nemtörődömségét és újra meg újra elhatározza, hogy márpedig ő elmegy a neves főorvos úrhoz és panaszt tesz. Biztosan hibát követtek el. Hiszen az nem létezik, hogy az ő fia, a Lacika, az áldott jó gyermek, aki már jobban volt és akit ő minden áldott nap áldozatosan látogatott, nincs többé.
Lacika, akivel több mint harminc évig szinte minden napot együtt töltött. Aki kiváló sportoló volt, jól tanult és szülei külföldi kiküldetéseinek köszönhetően több nyelven beszélt. – Igen, az asszony egykor egy elismert professzor felesége volt. Egy Zala megyei kis faluban született és nagyon fiatalon ment hozzá egy becsvágyó, tehetséges fiatalemberhez, aki később komoly karriert futott be és kiváló körülményeket teremtett családja számára.
Azonban a férj életében felbukkant az a „szégyentelen” harmadik, aki nem átallotta tönkretenni egy család életét. Ezért aztán Lacika szülei még kiskamasz korában elváltak. A jómódnak vége szakadt, többször költöztek, anyja mindenféle munkákat elvállalt a megélhetésük érdekében, Lacika pedig inni kezdett és rossz társaságba keveredett.
Az asszony a mai napig dühösen beszél a volt férjéről – aki már tíz éve halott és „megérdemelte” a sorsát, hiszen a gyereket is ő tette tönkre –, valamint az egész férfinemről lesújtó véleménnyel van. Csak a Lacika volt jó, minden rossz tulajdonsága ellenére, amit mind az apjától örökölt. Bár időnként a fejéhez vágta, hogy ha nem veszíti el első magzatát, akkor őt meg se szülte volna, Lacika mégis ott volt neki, gondoskodott róla és ő mindig megfőzte neki a túrós csuszát, jó szalonnásan. Időnként voltak ugyan szép kis barátnői, de számára érthetetlen módon nem nősült meg soha. Ott volt neki a beosztás szerinti munka, otthon pedig a cigi, a pia és a meccsek a tévében – a tragédia előtti éjszakán is.
Önmagát azért hibáztatja, hogy ha aznap reggel nem pletykál annyit a hentesnél, akkor hamarabb rátalál Lacikára. De egyébként az élet igazságtalan és a kórház, az orvosok, a munka, a dohányzás és az alkohol tehet mindenről. Fájdalommal telnek a napok és nem tudja mit tegyen. Egyedül van és magányos. Szeretetet akar kapni, de nincs kitől.
A szöveg alapjául valóban megtörtént dolgok szolgáltak, azonban a történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Ha Ön vagy szerette hasonló helyzetben van és úgy érzi, segítségre van szüksége, lehetősége van támogatást kérni a https://lelkiedzes.hu és a https://www.facebook.com/lelkiedzes oldalakon szereplő elérhetőségeken.