Egy hosszú, egyre boldogtalanabb házasság tragédiája

Egy hosszú, egyre boldogtalanabb házasság tragédiája

Tegnap este a Tetthely című kultikus német krimisorozat egy régi epizódját láttam. Az 1979-ben készült „Minden hiába” (Alles umsonst) egy olyan, egyre boldogtalanabb házasság tragédiáját mutatja be, amely akár napjainkban is játszódhatna. A kiinduló helyzetet elemezve azt gondolom, hogy a filmben több olyan téma is megjelenik, amelyen akár life coaching keretében is lehet dolgozni azért, hogy elkerülhetőek legyenek a tragédiák.

A Schmidt házaspár, Erich és Olga huszonöt éve él együtt és egy jól menő pékséget üzemeltetnek egy észak-német nagyváros peremkerületében. Erichnek a második világháborút követően kellett elhagynia a Szudétavidéket és németországi megélhetésének megteremtése érdekében kitanulta a pék mesterséget, bedolgozta magát Olga apjának vállalkozásába, feleségül vette Olgát és kemény munkával töltötte az elmúlt évtizedeket. Egyetlen fiúkat egy éve veszítették el, amikor friss jogosítványával autóbalesetet szenvedett.

A pékségben gyakran feszült a hangulat. Ha Olga megjelenik, megfagy a levegő. Mindenbe beleszól, mindent jobban tud és nem csak kontrollálja Erichet, hanem becsmérlő szavaival porig alázza. A halkszavú és visszafogott Erich pedig csak hallgat és tűri a sérelmeket. Egyetlen szórakozása, hogy péntek esténként a haverokkal tekézik a kocsmában.

Egy napon, Olga távollétében Erich és a pékség alkalmazottja, Anni kedélyesen beszélgetnek munka közben. Miután a betoppanó Olga féltékenységi rohamában azonnali hatállyal elbocsátja Annit, Erich viszonyt kezd a nővel, aki egyedül neveli négyéves kislányát, Mónikát.

Anni akár a lánya is lehetne Erichnek. Arról álmodozik, hogy többé ne kelljen alkalmazottként dolgoznia, hanem független lehessen és egy kis boltot, például a pékségét vezesse. Ez persze csak akkor lenne reális, ha Erich elválna Olgától és őt venné feleségül… Nem látja át, hogy a pékség valójában nem Erich, hanem Olga tulajdona…

Anni meglátogatja nyugdíjas szüleit, akiknek egyáltalán nem tetszik ez a szerelmi háromszög. Anyja megállás nélküli monológot tart a lányának arról, hogy annak hogyan kellene élnie. Amikor időnként Anni apjához, Jürgenhez fordul megerősítésért, az öreg papucsférj mindenre bólogat. Különösen az zavarja őket, hogy lányuk egy nős férfi szeretője. Azt szeretnék, hogy Anni keressen magának egy tisztességes férfit, aki feleségül veszi és apja lesz Mónikának.

Olgát először kiborítja, hogy Erich megcsalja, majd haragjában kész lenne kidobni férjét a házból. Sértettségében, mondhatni bosszúból ő is viszonyt kezd egy a kocsmában megismert férfival, Wilhelm Finkkel, de ezt titokban tartja mindenki előtt.

Erich elmondja Anninak, hogy bár szíve szerint elhagyná Olgát érte, anyagilag függ a feleségétől. Válás esetén egy bőrönddel tudna eljönni és a nulláról kellene mindent újrakezdenie. Anni azon gondolkodik, hogy szülei tanácsát megfogadva elköltözzön egy másik városba és Erich nélkül kezdjen új életet. Ekkor Erich kétségbeesik, hogy akkor neki nem marad semmi, ami miatt érdemes élnie…

Egyre boldogtalanabb házasság

Minden házasságban előfordulnak krízisek, a kérdés az, hogy ezekben a helyzetekben hogyan döntünk és cselekszünk. Erich és Olga hosszú éveket töltöttek együtt és a közös vállalkozás miatt munkaidőben is egymás közelében voltak. Nem minden házasság bírja el ezt a szoros közelséget, hiszen egy idő után annyira megszokottá és természetessé válhat a másik jelenléte, hogy megöli a felek közti vonzalmat. Mit lehet ilyenkor tenni, ha két ember megunta és már csak bántja egymást? Vissza lehet találni egymáshoz vagy a válás jelenti a megoldást?

Megcsalás

Az egyre boldogtalanabb házasságokban gyakran felbukkan egy harmadik szereplő. Olga ridegsége után Erich számára Anni jelenti a fényt, a derűt és egy új élet lehetőségét. Ennek az ára viszont az anyagi háttér elvesztése, amiért viszont évtizedekig keményen dolgozott. Tényleg ezt akarja?

Anni mintha Erichben az anyagi jólét, a stabilitás esélyét látná, amelyre egyedülálló anyaként nagy szüksége lenne, de vajon meddig fenntartható a szerető szerep? Meddig várhat Erichre? Tényleg el fog válni érte a férfi?

Olga a sértett feleség, akinek csak azért lesz szeretője, mert a férje megcsalja. Szemet szemért alapon. Mi mást tehet egy megcsalt feleség? Mihez kezdjen a haragjával, csalódottságával? Megbocsásson? Elváljon?

Gyász

Valószínűleg éket vert Erich és Olga közé gyermekük halála és bár ez a filmből nem derül ki, a gyásznak köze lehet Olga megkeseredettségéhez és agressziójához, valamint Erich magába fordulásához, munkába meneküléséhez. A házaspár nem tud egymással őszintén, nyíltan, egymás hibáztatása nélkül beszélni.

Ahány ember, annyiféleképpen gyászol és nem egyszerű szembenéznünk a halállal. Mindannyian másképp éljük meg egy számunkra kedves személy, családtag, házastárs elvesztését. Egy gyermek halála pedig az egyik legnehezebben feldolgozható esemény. Mit tehetnek a szülők a gyászuk egyéni és közös feldolgozása, valamint a saját kapcsolatuk megmentése érdekében?

Ezek olyan helyzetek és kérdések, amelyeket nem könnyű a családtagokkal és a barátokkal megbeszélni. Ritkán tudnak elfogulatlanok, pártatlanok maradni! Lehet, hogy segíteni akarnak ugyan, de a saját megoldásaikat akarják Rád erőltetni. Vagy épp elítélnek és hegyi beszédet tartanak Neked, esetleg elfordulnak Tőled.

Egy life coaching folyamat támogatást nyújt abban, hogy kibeszéld mindazt, ami foglalkoztat, rendet rakj az érzéseid és gondolataid között, tisztán láss és megtaláld a Számodra megfelelő megoldást. A coach nem egy ítélkező erénycsősz, hanem objektívan kísér és bátorítást nyújt a nehéz élethelyzetekben. Nem hagyja, hogy belesüppedj az önsajnálatba, hanem képessé tesz, hogy kirángasd magadat belőle.

 

Borítókép: https://tatort-fans.de/tatort-097-alles-umsonst/tatort-alles-umsonst-3/ 

2 thoughts on “Egy hosszú, egyre boldogtalanabb házasság tragédiája

  1. Pingback: A szexualitás nyomában - Lelki edzés

  2. Pingback: Az örökké tartó boldogság receptje - Lelki edzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük