Egy elfajzott szerelem története

Egy elfajzott szerelem története

Michael Haneke A zongoratanárnő (2001) című filmje a Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek 1983-ban megjelent, azonos című regénye alapján készült. Főhőse, Erika Kohut közel negyven éves, a bécsi Zeneakadémián tanít és az anyjával él. Bár úgy tűnik, hogy mindent feláldozott a zenéért és nagyszerűen játssza Schubert és Schumann darabjait, mégsem lett belőle sztárzongorista. Ugyanakkor elismert tanárnő, aki rendkívüli szigorral bánik a tanítványaival és inkább hideg intellektualizmussal mintsem empátiával közelít feléjük. Azonban csak a munkájában van nála a kontroll, mert otthon az anyja irányít.

Számos konfliktus forrása, hogy az anyja örökösen kritizálja és elszámoltatja Erikát az idejével és a pénzével. Ha mégis sikerül elszabadulnia otthonról, Erika peep show-ba jár, szeretkező párokat les meg az autósmoziban és borotvapengével ejt vágásokat intim testrészein. Erika egy koncerten ismeri meg Walter Klemmert, aki bár műszaki tanulmányokat folytat, kiválóan zongorázik és hamarosan Erika tanítványa lesz. A film kettőjük vonzalmát és kapcsolatát mutatja be. Mi lesz a szerelemből, ha az egyik fél nem kölcsönös kommunikációt akar, hanem csak és kizárólag dominálni a másikat?

Már a film nyitójelenete – ahogy Erika este hazaér – számos információval szolgál Erika életéről és mindenekelőtt az anyjával való kapcsolatáról és a kettőjük közt felsejlő dinamika előrevetíti a drámát:

  • „Jó estét kisasszony…
  • Jó estét anya.
  • Máris itthon? Micsoda kegy…
  • Jaj, anya…
  • Ennyivel nem úszod meg!
  • Kérlek, ne. Fáradt vagyok.
  • Ah, azt meghiszem! Már három órája végeztél. Elárulnád hol kódorogtál mostanáig?
  • Anya, kérlek…
  • Nem! Nem mész sehová amíg nem válaszolsz! Nem!
  • Csak sétáltam. Na és? Nyolc órát ültem bent. Elfáradtam. Levegőt kellett vennem.
  • Három órán át…
  • Pontosan!”

Az anya amint meglátja a lányát, egyből támadóan lép fel, megvető gúnnyal szól hozzá és elszámoltatja. Erika megpróbál kitérni a „kritikus szülő” elől, majd a „lázadó gyerek” ridegen és keményen reagál. Ezek után az anya erőszakosan elveszi és átkutatja Erika táskáját, majd miután megtalálja az újonnan vásárolt ruhát, folytatja lánya kritizálását:

  • „Ááá, gratulálok. Nem lep meg. Hol a csekkfüzet? Tízezer schilling? Teljesen elment az eszed?!”

A ruha végül elszakad, ahogy ki akarják húzni egymás kezéből, majd Erika az anyja haját kezdi tépni. A verbális agresszió a fizikai agresszió lecsengése után is megmarad:

  • „Száradna le a kezed… Az anyádat megütni… Ez a rongy úgyis túl puccos volt. Lehetne már több eszed!
  • Befogod végre, boszorkány?! Ennyi nem volt még elég?! Bárcsak…
  • Mi?! Nem mered, mi?! Úgyis tudom mit akarsz. Akár infarktust is kaphattam volna… Ha ezt akarod, hát csak rajta…
  • Hagyd abba. Mit beszélsz?
  • Kitépted… és itt is…
  • Ne haragudj… Miért csinálsz ilyeneket?
  • Te miért csinálsz ilyeneket?!
  • Ne haragudj. Tényleg sajnálom. Hadd nézzem.
  • Na jó, hagyjuk. Ez van, istenem. Heves vért örököltél. Ne sírj már, hallod. Főzök egy kávét. Megisszuk együtt. Jó?”

Ezek után immár békésebb a hangulat és lefekvéshez készülődnek – egy közös ágyban. Az anya nehezen engedi el a ruha-témát:

  • „Nem fogom fel, hogy valaki, a te szinteden miért csicsázza magát divatos rongyokkal?”

Majd rátér az „ész osztásra” arról, hogy Erika vigyázzon, hogy a tehetséges tanítványa, a Schobert lány – akinek megdöbbentő érzéke van Schuberthez – le ne körözze őt:

  • „A legjobbnak kell lenned kislányom! Ne felejtsd el, Erika!”

Ahogy a fenti párbeszédekből látszik, anya és lánya kommunikációja nem egyenrangú, nem szimmetrikus köztük a kapcsolat. A Berne-féle „kritikus szülő” arra törekszik, hogy lenyomja „gyerekbe” a lányát, aki eleinte igyekszik kitérni előle, majd védekezésbe ill. ellentámadásba kezd. – Mondhatjuk úgy is, hogy a Gottman-féle apokalipszis négy lovasa, a kritizálás, a megvetés, a védekezés és a falhúzás megjelenik a kommunikációjukban. – Mindez robbanásig fokozza a feszültséget. Amikor viszont az anya sajnáltatni kezdi magát és elhangzik a vád, hogy Erika a halálát kívánja, akkor Erika megadja magát és átvált „alkalmazkodó gyerekbe”, majd „gondoskodó szülőbe” és az anyja veszi fel a „gyerek” szerepet.

Ahogy a két nő egymást öleli és egymásba kapaszkodik a jelenetben, olyan mintha szimbiózisban lennének. Egyikük sem tud a másik nélkül önállóan létezni és nem akarja elveszíteni a másikat: amikor Erika későn jön haza, akkor az anya attól fél, hogy a lánya magára hagyja, Erikának pedig bűntudata támad attól, hogy ő lenne a hibás, ha az anyja valóban infarktust kapna és meghalna – ő pedig egyedül maradna. Függenek egymástól.

Tranzakcióanalitikus szemmel nézve az sejlik fel, hogy a két nő egész élete játszmázás és ez a harmadfokú játszma nagy eséllyel a hullaházban fog végződni, vagy ha bekövetkezik a „túlpörgés”, akkor idegösszeomlással. Anya és lánya kapcsolata nagyon erős és dominanciára épül – ilyen értelemben szimmetrikus – és játszmájuknak a köztük levő konfliktus fenntartása a célja.

Az, hogy az anya kritizálja – sőt mintha egyenesen tiltaná – lánya nőiességét még furcsábbnak tűnik miután kiderül, hogy közös ágyban alszanak. Erika az apja helyét és szerepét vette volna át: ő dolgozik, fizeti a csekkeket és őt illeti a hely a hitvesi ágyban? Erikának egyébként külön szobája is van, azonban nem lehet kulcsra zárni az ajtaját és az anya saját felségterületének tekinti lánya szobáját is és feljogosítva érzi magát arra, hogy a holmiját átnézze és akár elvegye vagy kidobja például a neki nem tetsző ruhákat. Ha az anyára rátör a szorongás, képes felhívni Erikát a munkahelyén vagy koncertek, próbák helyszínén, hogy meggyőződjön róla, hogy merre jár és mikor ér haza. A két nő között nincsenek rendben a határok, sőt talán nem is léteznek.

Az apáról pedig csak annyit tudni, hogy „őrülten halt meg Steinhofban” (azaz a bécsi Lipótmezőn) – ezért a hiánya, illetve a férfi minta hiánya hangsúlyos és ez teszi lehetővé, hogy az anya ilyen mértékben a lányába kapaszkodjon. Ugyanakkor mintha nem egyszerűen parentifikációról lenne szó, mert Erika egyszerre gyerek, gondoskodó szülő és társ – de talán az anyja leginkább a saját „kiterjesztéseként” kezeli őt. Maximális teljesítményt és figyelmet követel tőle. Erika mintha fuldokolna ettől az anyai „szeretettől”, de mégsem tud kilépni a helyzetből, ebből az abnormális anya-lánya kapcsolatból vagy érdemben változtatni rajta.

Továbbá Erikának fogalma sincs a férfiakkal való kapcsolatról és olyan mintha a többi embert is inkább tárgyként, mintsem hús-vér, érzelmekkel és igényekkel rendelkező lényként kezelné. Ez is az egészségestől eltérő fejlődési utat sejtet. Erika a munkáját mókuskerékként éli meg – tehát a gyönyörű klasszikus zene és a profi zongorajáték sem jelent számára spirituális gyógyírt – és olyan mintha az otthoni, alárendelt szerepéből kilépve őrmesterként vagy „dominaként” viselkedne a tanítványaival. Az igaz, hogy egy mester és tanítványai között nem szimmetrikus a kapcsolat, azonban Erika úgy beszél velük, ahogy az anyja otthon vele: kritikusan, gúnnyal, megvetéssel.

  • „Picit vegyen vissza a pedálból. Nem elég felemelni a lábát. Egy hang nem addig tart, amíg leüti a billentyűt.”
  • „Mondja, tudja maga, hogy mi az, hogy fázni? Vagy nem is érdekli?!”
  • „Semmi érzelgés és nyavalygás!”
  • „Inkább egy hamis hang, mint a teljes félreértés. Állandóan széttördeli. Ha nem figyel a struktúrára, lesheti a szonátáját!”
  • „Ne helyezze előtérbe a mellékszólamot. Tudja egyáltalán, hogy melyik a főszólam? Olyan tiszta, mint egy mocskos ablak! Talán csak a gondolatait utánozza?!”

Tehát Erika leveri a tanítványain mindazt, amit otthon kap, de az is lehet, hogy úgy látja, hogy a teljesítményt, a megfelelni vágyást a megalázás és a szenvedés motiválja. Vagy az is elképzelhető, hogy mivel az anyai parancs szerint Erikának kell a legjobbnak lenni, valójában akadályozza tanítványai teljesítményét. Tehát tulajdonképpen verseng velük és attól tartva, hogy az igazán tehetséges hallgatók valóban sikeresek lesznek, azaz „lekörözik” őt, minél inkább igyekszik hatalmat gyakorolni felettük és megtörni az önbizalmukat. Vagy kegyetlenség útján ugyan, de éppen attól a sorstól akarja megkímélni őket, amely neki jutott osztályrészül azért, mert mindent feláldozott a teljesítményért.

Ez leginkább Anna Schobert nevű tehetséges, de szorongó és önbizalomhiányos tanítványával kapcsolatban merül fel, akinek mintha ugyanolyan teljesítménycentrikus és kontrolláló anyja lenne, mint neki. Schobertné egy jelenetben így beszél Erikával Annáról:

  • „Amúgy sem egy szépség, az egyetlen erőssége mindig is a tehetsége volt, ezért áldoztunk fel mindent.
  • Jobban mondva ő.
  • Hogyan?
  • Nem, nem maguk hoztak áldozatot, hanem Anna egyedül.
  • Hogyne, hogyne, persze…”

Aztán kiderül az is, hogy Anna mindig is magányos volt, nincsenek barátai. Ugyanígy Erika is magányos. Szexualitását elfojtja és az legfeljebb a kukkolásban és az önmagának való fájdalomokozásban tör felszínre. De arca legtöbbször annyira rezzenéstelen, mintha még akkor sem érezne semmit. A peep-showban egyedüli nőként zavarba hozza a kabinok előtt várakozó férfiakat. De mintha nem azért lenne ott, mert ő maga is férfiszerepre vágyna, hanem mert a valóságban nem tud közel kerülni a férfiakhoz – ezért megelégszik a használt papírzsebkendőik szagolgatásával. Ballonkabátjában, kendővel a fején, bőrkesztyűjével és összefogott, hátralapított hajával olyan tud lenni, mint egy szürke egér, annak ellenére, hogy egyáltalán nem csúnya nő. Walterrel való megismerkedése hoz változást Erika életébe.

Walter abban a pillanatban felfigyel Erikára, ahogy a nő egy határozott mozdulattal bezárja az orra előtt a liftajtót. Szinte versenyt futva lifttel, Walter ér előbb az emeletre, ahol nagynénje lakásán házikoncert lesz és a férfi biztos benne, hogy Erika és az édesanyja is oda tartanak. Walter az ajtóban bemutatkozik, majd csodálattal figyeli Erika zongorajátékát és a szünetben odamegy hozzá, kezet csókol neki és beszélgetni kezdenek – főként a zenéről, majd Erika az őrület felé tereli a témát.

  • „Olvasta, amit Adorno írt Schumann C-dúr fantáziájáról?
  • Nem.
  • A hanyatlásáról beszél. Nem a tébolyult Schumann még, hanem az utolsó pillanat, épp a határon. Tudja jól, hogy elveszti a fejét, átjárja a szenvedés és még utoljára megkapaszkodik. Az utolsó pillanat, amikor még tudatosan készülünk magunk teljes elvesztésére.
  • Azt hiszem maga jó tanár.
  • Köszönöm.
  • A sajátjának érzi, amit mond, ritka dolog. De gondolom tudja is.
  • Schubert és Schumann a kedvenceim. Ennyi. És az apám őrülten halt meg a Steinhof-i menhelyen. Én aztán tudom mi az elme hanyatlása, nem igaz?
  • Hm, hogyne. Ha már nem eszik semmit, meginna talán velem valamit?
  • Hát jó.”

Walter, akiről a beszélgetés alatt az is kiderül, hogy egyetemista és a villamosmérnöki karra jár, magas, szőke hajú, jóképű és vidám, mosolygós. Magabiztosságával, életvidám lendületével mintha ellentéte lenne az örökké visszafogott, sőt, merev Erikának, aki Walterrel is katonás, kimért stílusban beszél, azonban a férfi zenei tudásának köszönhetően felkelti az érdeklődését és nincs ellenére a beszélgetés.

Az, amit Erika Schumann hanyatlásáról, majd az apja haláláról mond, úgy tűnik, hogy a saját sorsát vetíti előre. Vagy annak jelzése, hogy ez az utolsó pillanat számára, amikor még megkapaszkodhat, azaz egy férfi, egy „megmentő” érkezik az életébe, aki megtöri az anyjával folytatott életjátszmáját és akivel anyja zsarnoki uralma alól szabadulva „normális”(?) élete lehet ill. megélheti elfojtott szexuális vágyait? Mindenesetre amikor a szünet után Walter a zongorához ül, és a beszélgetés hatására az eredeti tervétől eltérően egy Schubert darabot játszik, Erika tűnődve nézi őt és azt gondolja magában:

  • „Csak álmodoznak annyi mindenről, megfosztva magukat jótól és rossztól és holnap reggelre nyoma sem lesz már.”

Bár megérintette a férfi közeledése, Erika nem bízik abban, hogy lesz folytatás, de mintha vágyna rá. Ehhez képest, amikor Walter másnap egy próba közben bekopog hozzá a Zeneakadémián, nem örül, hanem rendkívül kimérten és gorombán bánik vele:

  • „Igen!
  • Elnézést a zavarásért.
  • Mit óhajt?
  • Kohut tanárnő?
  • Mit akar? Tudja a konzervatóriumban nem szokás az óra közepén berontani.
  • Kérem bocsásson meg. Igazán sajnálom, de mindenképpen Önnel kellett beszélnem, nem akárki mással.
  • Miről?
  • A felvételi vizsgáról. Szeretnék az Ön csoportjába járni.
  • Rendkívül megtisztelő. Remélem nem gondolja, hogy ezzel figyelmet kelthet, ha már a zenei teljesítményével nem sikerült. A felvételi követelményeket és a nyomtatványokat kérje el a titkárságon, mint mindenki. Első emelet, 11-es ajtó. És ha most megengedi, dolgunk van. Viszontlátásra.”

Ez a párbeszéd nem szimmetrikus, Erikáé a domináns pozíció és megjelenik benne az a durvaság, ahogy otthon anyjával veszekedés közben és ahogy a tanítványaival a zongoraórák alatt beszél. Kioktató, leértékelő és szinte semmibe veszi a kedves, lelkes Waltert, aki szóhoz sem jut ettől az elutasító bánásmódtól. De nem adja fel. Különösen nehéz darabokkal készül a felvételire és lenyűgözi a bizottságot. Csak Erika találja nagyképűnek és hőbörgőnek Walter játékát, mert nem pont úgy játssza Schubertet ahogy ő. Másrészt attól tarthat, hogy Walter jelenléte a Zeneakadémián veszélyt jelentene arra a „homlokzatra” nézve, amelyet kollégái előtt kialakított magáról. Erika nem tud mit kezdeni a helyzettel és Walter első zongoraóráján ellenségesen viselkedik:

  • „Tudja, hogy maga ellen szavaztam, ugye?
  • Nem.
  • Magát nem érdekli komolyan a zene. Egy dolog érdekli, a siker, amit el akar érni.
  • Tudja jól, hogy ez nem igaz. És még ha igaz is lenne, ez annyira bevallhatatlan?
  • Az.”

A felszínen – tartalmi szinten – a zene és Walter művészi pályafutása a téma, miközben rejtetten – kapcsolati szinten – a kettőjük közti kapcsolatról van szó. Mintha Erika azt mondaná, hogy „Csak azért vagy itt, mert (csak) meg akarsz kapni.” Walter nyílttá is teszi:

  • „Mindent megtettem, hogy felfigyeljen rám. Adjon egy esélyt. Tudom, hogy nem vagyok annyira közömbös magának, mint mutatja. A tanulmányaimat is félretettem. Ez az igazság. És még ha ki is nevet, amióta Blonskijéknál találkoztunk, nem tudom kiverni a fejemből. Az agyamba vésődött. Bocsásson meg ha túl rámenősnek talál, de eszembe sem jutott a konzervatóriumba járni.
  • Nem érdekel a hazugsága!
  • Nem hazudok.
  • A következő órára szerezze be az Opus 19-et. És most..
  • Előbb beszélnünk kell! Kérem.
  • Nem értem minek. Gyerünk, ne ácsorogjon ott. Üljön le és kezdjük.
  • Hány órája lesz még ma?
  • Kérem, hagyjuk ezt.
  • Jelenthetne beteget. Mondjuk, hogy a feje fáj, vagy ilyesmi. Olyan szép idő van kint!
  • Vagy elkezdi végre, vagy a fejfájásom miatt lesz vége az órának!”

Hiába Walter őszintesége, kérlelése, játékossága, Erika „lezár”. Elutasító, nem akar kommunikálni. Legfeljebb parancsolni tanár-diák ill. „szülő-gyerek” viszonylatban és létrehozni az otthoni dinamikát – ahol a megalázás és a szenvedés hivatott a teljesítményt motiválni. Óra után viszont titokban követi Waltert.

Egy koncert főpróbája hozza el a fordulatot, pontosabban az, hogy Walter segít a rendkívüli módon bepánikolt Anna Schobertnek lenyugodni és remekül eljátszani egy Schubert-darabot. Ahogy Waltert Anna mellett ülni látja, Erikára rátör a féltékenység. Ennek lehet egy vetülete az, hogy Schubert az ő asztala és hogy az anyja is megmondta, hogy a tanítványa nem körözheti le, de a leghangsúlyosabb mégis az, hogy kétségbeesik amiatt, hogy Waltert más nő is érdekelheti. Erika olyan mértékben „megzavarodik”, hogy üvegdarabokat tesz Anna kabátzsebébe, amivel a hazainduló kamaszlány összevagdossa a jobb kezét.

Annak ellenére, hogy arckifejezése alapján úgy tűnik mintha Walter összerakná a képet, hogy Erika áll a kegyetlen „baleset” mögött, mégis figyelmen kívül hagyja a vészjósló jelet és csak Erika iránta érzett, eltitkolt érzelmeinek bizonyítékát látja benne. Követi Erikát egy emeleti mosdóba és szenvedélyesen öleli és csókolja. Egészen addig, amíg Erika ebben a helyzetben is alá-fölérendeltségi viszonyt nem teremt azzal, hogy Walter érzéseit és igényeit figyelmen kívül hagyva át nem veszi az irányítást. Romantika, kölcsönös szenvedély és az intimitás megélése helyett azt látjuk, ahogy egy rezzenéstelen arcú, rideg nő mechanikusan, szinte érzéketlenül bánik egy férfi testével, vágyat ébreszt benne, majd fájdalmat okoz neki. Közben szavaival is megalázza.

Erika azokban a jelenetekben, ahol kukkol vagy vagdossa magát mazochistának tűnik, ebben a mosdóbeli jelenetben viszont szadistának. Valódi kapcsolódásra és a szexualitás egészséges megélésére képtelen és vagy abban leli örömét, hogy fájdalmat okoz Walternek, vagy egész egyszerűen nem tudja átadni magát az érzelmeinek és a szenvedélynek és csak így tudja megőrizni a kontrollt. Felmerül az is, hogy valós személyes tapasztalatok híján valójában nem tudja mit csinál. Ismétli az addig csak filmekben látott „technikákat”, de az események érzelmi oldalával és a másik ember személyével, érzéseivel nem tud mit kezdeni.

  • „A jövőben le fogom írni, mit tehet velem. Minden kívánságom leírom és elolvashatja amikor akarja. Nem örül neki, Walter Klemmer?”

Walter összezavarodik és értetlenül áll a kialakult helyzet előtt. A nő, akire vágyik, mintha akarná őt, de ugyanakkor elutasítja, távol tartja magától – mintha nem ő, nem önmaga kellene neki. Beteljesülés helyett kín, valamint a vágy és a szenvedés, a közelség és a távolság folyamatos váltakozása az, amit átél:

  • „Ez teljesen természetellenes! Ráadásul fáj!”

Erikában nincs együttérzés. Ostobának nevezi Waltert, aki mindent elront. Erre a férfi a következőképpen reagál:

  • „Nem én vagyok ostoba, hanem te! Tudod te, hogy működik egy férfi, te kis kurva? Én benne vagyok a játszmában, de a szabályok mindenkire érvényesek…”

Walter dühös és mintha a kapcsolati egyenlőség és a kölcsönösség hiányát kérné számon Erikán. Nem akar alárendelt pozícióban lenni, ugyanakkor nem tűnik úgy, hogy ő akarna dominálni. Szembesül azzal, hogy Erika nem normális, azonban mégsem veszi tudomásul a realitást, mert túlságosan elragadja a vágy és nem tud kilépni a helyzetből. Vagy talán játéknak tekinti mindazt, ami kettőjük között történik? Annak tudja be, hogy Erika „csak” kéreti magát, akármennyire is abszurd legyen az egész? Akárhogy is, feszültségét nevetéssel és játékossággal oldja – amivel Erika egyáltalán nem tud mit kezdeni és csak faarccal hallgatja:

  • „Nincs kedve mosolyogni egyet? Hm? Gyerünk! Ne legyen olyan szigorú, szép hölgy! Hm? Naaa! Legközelebb sokkal jobb lesz! Megígérem! Gyakorlat teszi a mestert, heee?!”

Következő találkozásuk egy zongoraóra keretein belül zajlik. Erika kibontott hajjal, a megszokottnál nőiesebb ruhában, sminkelve ül szorosan Walter mellett, ahogy a férfi egy Schubert-darabot játszik. Egészen addig, amíg Erika le nem állítja és szokásos arrogáns stílusában szóvá nem teszi, hogy Waltert nem nagyon érdeklik a szerzői utasítások és további kritikával illeti a férfit magát is. Ebben a jelenetben olyan, mintha Erika egyszerre vágyna Walter közelségére, ugyanakkor fuldokolna is tőle. Walter nem tartja be a szerzői utasításokat – azaz nem úgy zongorázik és nem úgy viselkedik, ahogy azt Erika játékszabályai szerint kellene és ezért büntetést érdemel. Walter szóvá is teszi, hogy Erika miért akar mindent lerombolni közöttük és kifejezésre juttatja, hogy ő ölelni, csókolni szeretné és elutazni vele a hétvégére valahová, kettesben.

  • „Most nem lehet, vendégségbe megyünk anyámmal.
  • Hagyd anyádat, gondolj ránk. Sok a bepótolnivalónk.
  • Úgy érted nekem?! Sok a bepótolnivalóm, igaz!?
  • Erika, kedves, ne gondolj mindig másra. Az anyádra, az aggályaidra. Anarchiát emlegetsz és feláldozod a szerelmet az anyádért? Ugyan, tanárnő, lazítson egy kicsit, csak egyszer végre, érezzen valamit.
  • Hagyj már békén!
  • Köhögsz, mert zavarban vagy…
  • Nincsenek érzelmeim, Walter. Jó lesz, ha emlékeztetem. És még ha lesznek is, az intellektusom irányít.
  • Szeretlek. Ne légy gyáva.”

Walter mintha úgy értené a „bepótolnivalót”, hogy már egy ideje köröznek egymás körül és a köztük levő távolságot szeretné felszámolni, hogy megélhessék az érzelmeiket és beteljesedhessenek a vágyaik. Erika viszont mintha személyes sértésnek venné és úgy értelmezi, hogy Walter tapasztalatlannak nevezi, nem tartja elég jónak és megszégyeníti őt. Úgy tűnik, hogy valójában fél, az intimitás szorongással tölti el és nem mer sebezhetővé válni. Egyetlen megküzdési módja a kontroll (visszanyerése), amellyel elutasítja a férfit és visszatérve a zongoratanárnő szerepbe, a Schubert darab gyakorlására szólítja fel.

Este Walter követi Erikát hazáig, mert beszélni akar vele – nyíltan kommunikálni magukról, a kettőjük közti viszonyról. Nem hagyja magát lerázni, ezért Erika anyjának legnagyobb döbbenetére bezárkóznak Erika szobájába úgy, hogy egy szekrényt tolnak az ajtó elé. Van pár pillanatnyi remény arra, hogy most végre tényleg egymásra találnak, azonban Erika kivonja magát Walter öleléséből és ragaszkodik hozzá, hogy a férfi elolvassa azt a levelet, amelyet még a zongoraóra közben adott át neki.

  • „Meg akarsz ölni? Mondtam már, nem akarok leveleket. Itt vagyok, te is itt vagy. Érezzük egymást. Ne félj már.”

Walter ráérzett, hogy mi fog történni, még ha átvitt értelemben is. Ahogy Erika levelét olvassa és a kamera az arcára közelít, eltűnik a játékosság és a jókedv. Komolyság, értetlenség jelenik meg és folyamatosan fokozódik a feszültség, a kétségbeesés és a harag:

  • „Ezt most vegyem komolyan? Hülyét csinálsz belőlem? Akarsz egy pofont?”
  • „Talán kinyitnád az előkelő pofádat és megmagyaráznád végre, nem!?”

Erika soraiból az derül ki, hogy bár addig a felszínen Erika akarta dominálni Waltert, valójában arra vágyik, hogy a férfi teljesítse erőszakos, mazochisztikus fantáziáit, melyekhez részletes instrukciókat ad. Walter eleinte dühös, nem akarja elhinni, hogy Erika komolyan gondolja mindezt. Amikor viszont előkerülnek az „eszközök” egy ágy alatti dobozból és Walter szembesül azzal, hogy Erika tényleg átadja neki a kontrollt – „Mostantól te parancsolsz.” – undorodva otthagyja.

Megrendítő az egész jelenet, ahol mintha szerepcsere menne végbe. A „domina” sebezhetővé válik, könnyes szemmel felfedi, hogy valójában alávetettségre, irányításra, bántalmazásra vágyik és mindezt nem Walter váltotta ki belőle, hanem ő tényleg ilyen és várta Waltert, akivel megélheti a vágyait. Mintha lehullana egy maszk, összetörne egy homlokzat. Erika kész lenne gondolkodási időt adni a férfinak. Walter a kezdeti düh után komolyan figyeli őt, de mégsem empatikus és megértő. Erika kétségbeesik és úgy érzi Walter haragszik rá és utálja. Pedig mintha Walterből eleinte mély szomorúság szólna, majd önérzet és végül a csalódottság és a tehetetlenség miatti düh:

  • „Te beteg vagy. Orvoshoz kell menned.
  • Ha akarod megüthetsz.
  • Nem piszkolom be a kezem. Az ilyen mocsokhoz csak kesztyűvel nyúlok. Esküszöm szerettelek. De mit tudod te, mi az?! Undorodom tőled. Ó, a francba.”

Miután Walter távozik, Erika lefekvéshez készülődik az anyja mellett, aki nem hagyja szó nélkül az eseményeket (amelyekből csak annyit látott, hogy a lánya egy férfi társaságában bezárkózott a szobájába és nem engedte őt be):

  • „Te szégyentelen! Mit csináltál vele? Még mindig itt van? Nem lepne meg. Már semmi sem lep meg. Azt csinálsz, amit akarsz, a te korodban. Istenem. Ezért áldoztam fel mindent. Íme a hála. Folytasd csak. Nyiss csak bordélyházat. Mit szólnak a szomszédok? Téged aztán nem érdekel.
  • Mama szeretlek!”

Ebben a jelenetben Erika az anyjára veti magát, csókolgatja, azt ismétli, hogy szereti és kétségbeesett zokogásban tör ki. Az anya miután lefejti magáról a lányát, így szól:

  • „Megőrültél. Teljesen megőrültél.”

Majd hozzáteszi, hogy pihenje ki magát, mert hamarosan teljesítenie kell egy koncerten.

Ebben az anya-lánya jelenetben jöhetett el az a pont, amikor Erika átlépte a határt a hanyatlás, a téboly és önmaga teljes elvesztése felé – ahogy Walterrel való első találkozásuk során Schumannal kapcsolatban merült fel mindez. Regressziót látunk Erikánál, ugyanakkor az anyával való abnormális egyesülési vágyat is. Továbbá elfojtott érzelmek kontrollálhatatlan kitörését. Az anya pedig a szokásos kritizáló, megvető, önsajnáltató és bűntudatkeltő monológja után mintha most először fogná fel, de csak egy pillanatra, hogy a lánya és a köztük levő kapcsolat nem normális. Ugyanakkor a saját szerepét nem látja ebben. Ő is a kontrollt használja az érzelmekkel való megküzdési módként és Erikát a kötelességeire emlékezteti.

Másnap Erika felkeresi Waltert egy jéghoki pályán és az edzés után bocsánatot kér tőle és szerelmet vall neki. Azonban mintha tényleg létrejött volna a szerepcsere és Walter bánik durván vele. Vagy mintha össze lenne zavarodva és nem tudná, hogy akarja-e még ezt a nőt, vagy haragszik rá, vagy már inkább taszítja. Erika úgy csimpaszkodik rá, mint ahogy korábbi jelenetekben az anyjára – gyerek szerepben. Ebben a jelenetben is rövid ideig felmerül, hogy talán mégis egymásra találnak, azonban bár nagyon akarja, Erika a valódi szexualitásnak mégsem tudja átadni magát és hányni kezd. Ettől Walter ismét elutasítva érzi magát, dühös lesz és szavakban végtelenül kegyetlenné válik. Erika megalázottan távozik – de közben Walter is megalázottnak és visszautasítottnak érzi magát. Ezen a ponton törhet el benne valami teljesen, ami az események további menetét magyarázza. Ő mintha itt lépné át a határt a téboly felé.

Az éjszaka folyamán Walter becsenget Erikához. Dühös és ki van borulva. Egyrészt úgy viselkedik, mintha valóra váltaná az Erika levelében szereplő brutális fantáziákat, másrészt mintha kínban lenne, hogy vele ezt nem teheti meg senki – hogy elcsábítsa és megalázza férfiasságában? vagy hogy ilyen „domináns” pozícióba helyezze és hogy ő kiforduljon magából és ennyire erőszakosan viselkedjen miatta?

  • „Megtanulom a játékot tanárnő, de nem mindig, mindig csak a te játékszabályaiddal. Nem lehet így vájkálni az emberekben, aztán félrelökni őket.”

Amit látunk, az értelmezhető bosszúként, büntetésként, erőszakként, a dominancia megszerzéseként, ugyanakkor egy kétségbeesett kapcsolódási kísérletként is Walter részéről – mert mintha valójában szeretné Erikát, de azzal szembesülne, hogy bármit nyújt, legyen az szeretet vagy bántalmazás, sehogy sem működik. Olyan falak vannak köztük, amelyeken nem lehet átjutni. – Ettől függetlenül a társadalmi normák, a morál határait mostanra már mindketten átlépték.

Walter csalódottsága, fájdalma, tehetetlen dühe szavaiban és cselekedeteiben is kifejezésre jut. Brutális, de mégsem nem szadista: élvezet helyett fájdalmat érez. Meghal a szerelem és meghal az erotika. Erika pedig mintha azzal szembesülne, hogy ő valójában nem ezt, nem a brutalitást és a fájdalmat akarta. Amit a fantáziájában erotikusnak képzelt, az a valóságban véres. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az igazi intimitásra, kapcsolódásra és önmaga átadására képtelen és a valódi szexualitás semmilyen formája nem vált ki érzelmet belőle – legalábbis a felszínen.

Másnap anya és lánya úgy indulnak Erika fellépésére, mintha mi sem történt volna. Erika az utolsó pillanatban a táskájába rejt egy konyhakést. A Zeneakadémia előterében, amikor Schobertné Erikát dicséri, az anya hozza a szokásos formáját:

  • „Örülök, hogy megismerhetem asszonyom. Büszke lehet a lányára.
  • Miért lennék?! Csak egy iskolai koncert. Egy tanítványa helyett játszik…”

Erika azonban meg se hallja a lebecsülő anyai kommentárt, szemével Waltert keresi. Vajon neki szánná a kést? Miután a férfi rokonai társaságában késve érkezik, csak futtában köszön oda Erikának. Ezután az elnéptelenedő előtérben Erika teljes erőből vállon szúrja magát, majd a vérző sebet eltakarva kimegy az utcára és a fantáziánkra van bízva, hogy mi történik vele.

Én önbántásként – nem öngyilkosságként – értelmezem Erika cselekedetét, amelynek célja a saját magának való fájdalomokozás annak érdekében, hogy kínzó érzéseitől és gondolataitól szabadulni tudjon. Mivel nem fejezi ki az érzelmeit és nem beszél arról, ami vele történt, ill. történik elviselhetetlen lehet a belső feszültség, amit átél. Saját maga bántalmazása ad számára lehetőséget a megkönnyebbülés érzésére és arra, hogy visszaszerezze a kontrollt: a saját testét használja arra, hogy kifejezésre juttassa a fájdalmát. Önmaga ellen fordítja a dühét, önmagát bünteti a bűntudat és a szégyen érzése miatt. Érzelmi fájdalmát azonban csak átmenetileg tudja ezáltal csillapítani. Az okok változatlanok, feldolgozatlanok maradnak.

 

Borítókép: https://europeanfilmawards.eu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük