Az örökké tartó boldogság receptje

Az örökké tartó boldogság receptje

Nemrég abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy kedves japán barátom esküvői tanúja lehettem. A szertartás során egyben tolmács szerepet is betöltöttem, ezért a nagy napra való készülés során leültem beszélgetni az anyakönyvvezetővel, valamint alaposan tanulmányoztam a ceremóniát megnyitó beszédét és elgondolkodtam az örökké tartó boldogságon. Létezik-e egyáltalán és van-e bármilyen recept, ami által megvalósítható?

Egy mérföldkő és egy múlandó érzés

Ahogy más esküvőkön is hallottam már, a szertartás vezetője úgy közelítette meg az esküvő napját, mint az élet csúcs- és egyben fordulópontját. Bár ő nyíltan nem ezt mondta, esetleg nem is így gondolta, a szófordulatai számomra mégis azt sugallták, hogy innen szinte már csak lefele vezethet az út. Hiszen jön a felelősségteljes, másokért élő korszak, vele a gondok, bajok és az élet kihívásai – azaz tűzfészekké válhat a család, vagy akár tragédiák is történhetnek. Ugyanakkor mégis „örök emberi érzésként” definiálta a szerelmet és múlhatatlannak a boldogságot. Sőt, úgy éreztem, mintha úgy lenne vele, hogy csak a házasság keretein belül lehet megtalálni a boldogságot és lehetne harmonikus és teljes életet élni.

Azt gondolom, hogy akik számára fontos a házasságkötés, az esküvőjük lehet mérföldkő az életükben és igazi örömünnep, azonban létezhet számos más olyan esemény és cselekvés, amelyben örömöt lelhetünk életünk során. Tehát senkit nem kárhoztat örökkévaló boldogtalanságra, ha nem él házasságban vagy nincs is párkapcsolata. Másrészt a boldogság egy múlandó érzés csupán – azonban aktívan tehetünk azért, hogy újra meg újra megtaláljuk és átéljük, akár a házasságban, akár az élet más területein.

Nyerjünk inkább a lottón?

Azonban bármilyen meglepő, egy lottófőnyeremény nem segítene rajtunk. Rövid távon valószínűleg nagyon örülnénk, majd gyorsan megszoknánk az új élethelyzetünket, az anyagi biztonságot és a több szabadidőt. Ugyanakkor a régi örömeink eltűnnének, emberi kapcsolataink átalakulnának és máris új nehézségekkel kellene szembenéznünk. Hogyan legyünk hát boldogok és egyáltalán mit jelent boldognak lenni?

Jóllétünk aspektusai

Tágabb perspektívából nézve, a boldogság a jóllét egyik aspektusa. A jóllét azt jelenti, hogy megvan az az anyagi biztonság, amire az élethez szükség van, emellett van egészség testi és lelki értelemben is, valamint érzelmi biztonság, kiegyensúlyozottság és van család, vannak barátok, van kihez kapcsolódni az életben.

Életminőségünkkel lehetünk elégedettek és az is lehet, hogy másra, többre vágyunk. Boldogok akkor vagyunk, ha örömünket leljük az életben: megtaláljuk az élvezetet a tevékenységeinkben, keressük a kihívásokat, amelyek próbára teszik a képességeinket és ha látjuk azt, hogy életünk hogyan illik bele a „nagy egészbe”.

Örömeink összetevői

Egy másik nézőpont – Sonja Lyubomirsky pszichológia professzor elmélete – szerint három tényező határozza meg a boldogságot:

  1. 50%-ban egy úgynevezett alapértéktől, egy örökletes hajlamtól függ a boldogságunk, amely velünk született, független a személyiségvonásainktól és az életutunk során keveset változik. Leginkább ahhoz lehet hasonlítani, hogy vannak, akik könnyedén tartják a súlyukat, míg másoknak rengeteg erőfeszítésébe kerül ugyanez.
  2. 10%-ban a körülmények, azaz életünk véletlenszerű történései befolyásolják a boldogságunkat. A földrajzi, kulturális jellemzőink mellett idetartozik az is, hogy mi a foglalkozásunk, mennyi a jövedelmünk, egészségesek vagyunk-e. Továbbá, meglepő módon az is ebbe a 10%-ba tartozik, hogy párkapcsolatban, netán házasságban élünk-e!
  3. 40%-ban a gondolkodásunk és szándékos cselekedeteink számítanak! Azaz olyan tényezők, amelyek felett tényleg kontrollt tudunk gyakorolni. Ilyen lehet a rendszeres sport, a képesség új nézőpontok megtalálására, célok kitűzésére és a feléjük való haladásra.

Az örökké tartó boldogság receptje

Tehát a boldogságunk jelentős mértékben függ a cselekedeteinktől, illetve nagyon is befolyásolhatjuk azt, hogy mennyire vagyunk boldogok az életben!

Tippek a mindennapokhoz

Az esküvői beszédekre visszatérve azon gondolkodtam, hogy mit mondanék másképp, hogyan lehetne gratulálni az élet egyik legjelentősebb, legboldogabb napjához és elmondani azt, hogy hogyan lehet ezt a boldogságot megőrizni, hogy akkor is meglegyen, ha majd épp nehezek a körülmények.

Örömünk és elégedettségünk fokozása 

Így hát Sonja Lyubomirsky professzor boldogságfokozó gyakorlatait ajánlom a mindennapokhoz:

1. A hála kifejezése
2. Az optimizmus gyakorlása
3. A kényszeres gondolkodás (rágódás) és a társas összehasonlítgatás kerülése
4. Jócselekedetek gyakorlása
5. A kapcsolatok ápolása
6. Olyan stratégiák kidolgozása, amelyek segítségével megbirkózunk a ránk váró nehézségekkel
7. Megbocsátás
8. Áramlatélmény fokozása
9. Apró örömök élvezete
10. Elköteleződés céljaink mellett
11. Vallásgyakorlás és spirituális élet
12. Törődés a testünkkel (meditáció – testmozgás)

A tartós házasság öt titka

Továbbá megfontolásra ajánlom a tartós házasság öt titkát, amelyet Gay és Kathlyn Hendricks amerikai családterapeuta azonosított több ezer eset tanulságai alapján:

1. teljes elköteleződés,
2. érzelmi őszinteség, megbízhatóság,
3. a vádolás és kritizálás önrontó körének megszakítása, a szeretet nyelvén történő kommunikáció
4. a kreatív energiák felszabadítása,
5. a szóbeli és a nem verbális elismerés mesterévé válás, ennek folyamatos gyakorlása.

 

 

Források:

  1. Brickman, P., Coates, D. & Janoff-Bulman, R. (1978) Lottery Winners and Accident Victims: Is Happiness Relative? Journal of Personality and Social Psychology, 36(8), 917–927.
    https://doi.org/10.1037/0022-3514.36.8.917
  2. Hendricks, G. & Hendricks, K. (2007). A szeretet titkai – A tartós és tudatos kapcsolat öt titka. Laurus Kiadó.
  3. Lyubomirsky, S. (2013). Boldogságmítoszok. Ursus Libris.
  4. Lyubomirsky, S. (2015). Hogyan legyünk boldogok? Ursus Libris.

Borítókép: 

Jeremy Wong

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük