Michelangelo Buonarotti (1475-1564) Pietà (Fájdalmas anya) elnevezésű szobra a világ egyik leghíresebb műalkotása, amely egyben az itáliai reneszánsz korszak egyik meghatározó remekműve. Azok közé a műalkotások közé tartozik, amely a vallásosságtól függetlenül mélyen megérinti azt, aki megcsodálja. A Pietà azt a pillanatot ábrázolja, amikor Mária szembesül fia halálával és gyászolja. A keresztről levett Jézus élettelen teste Mária ölében fekszik, aki mély bánattal a szemében, gyengéden tartja őt.
Michelangelo, a reneszánsz korszak géniusza és minden idők egyik legelismertebb művésze számos más neves alkotást is készített – többek közt Dávid márványszobrát és a Sixtus-kápolna freskóit -, azonban a Pietà-val egyedi művet alkotott mind témáját, mind kivitelezését tekintve.
A halott Krisztust ölében tartó és sirató Mária kétalakos, fából faragott szoborkompozíciója (Vesperbild) először a 14. századi német szobrászatban jelent meg. Elsősorban a nagypénteki liturgia során töltött be fontos szerepet, amikor a hívek felidézték a passiót és szinte maguk is átélték mind Jézus, mind Mária szenvedéseit és próbáltak vigaszt találni a saját bajaikra.
A fiatal Michelangelo 1497-ben kapott megbízást egy itáliai bankár, Jacopo Galli közvetítésével a Rómában élő Jean de Bilhères francia bíborostól és nagykövettől, hogy alkossa meg a Pietà-t Carrara-i fehér márványból. (A Carrara-i márvány magas kalcittartalmának köszönhetően a legszebb és legtisztább hófehér márvány, amelyet fehér aranynak is neveznek.)
Michelangelo személyesen választotta ki a Pietà megvalósításához a márványtömböt és közel két évig dolgozott rajta. Az 1499-ben elkészült, méretét tekintve 174 cm × 195 cm műalkotás a reneszánsz és a naturalizmus jegyeit ötvözi és az egyetlen, amelyen megtalálható Michelangelo szignója.
Bár a Vesperbild-ek megihlették Michelangelo-t, mégis nagy a kontraszt a német „Piéták” és Michelangelo műve között. Az előbbiek túlzottan merevek és élesen kihangsúlyozzák a holtan fekvő Jézus és az élő Mária teste közti különbségeket.
Ezzel szemben Michelangelo alkotása sokkal élethűbb, lágyabb benyomást kelt és nagy hangsúlyt kapnak az érzelmek. A két alak elrendezése inkább piramisra emlékeztet, amely stabilitást sugallva szilárdan áll a talajon – azaz a Golgota szikláin. Kidolgozottságukban és arcvonásaikban a reneszánsz ideális szépsége jelenik meg. A ruházatuk anyaga puhának tűnik, testtartásuk pedig természetesnek hat. Mária teste szinte eltűnik ruhája számtalan redője között.
Jézus teste valamivel kisebb, mint Máriáé, ami magyarázható azzal, hogy a Megváltó Mária gyermeke volt, és azzal is, hogy az anya szomorúsága, gyásza az, ami igazán hangsúlyos a kompozícióban. Ez a látvány váltja ki a nézőből az együttérzést és szánalmat – ami az olasz pietà szó fordítása – még akkor is, ha ebben az esetben a halál szent áldozatot jelent.
Annak ellenére, hogy megindító az alkotás, mégis sokan kritizálták azt, hogy Mária arca olyan, mint egy tinédzser lányé. Pedig Michelangelo vallásos emberként úgy gondolta, hogy az erényes nők megőrzik fiatalságukat és Mária tisztaságát, szeplőtelen szépségét akarta így kifejezni. Ennek hatásosságát növeli a szobor lecsiszoltsága és ebből fakadó fényessége. A Pietà félárnyékban is ragyog.
Jézus arca nem mutatja szenvedés jeleit és testén sem jelennek meg az átélt gyötrelmek. A szegek helye látszik ugyan a kezén és a lábán, ahogy a dárda szúrta seb is az oldalán, de Michelangelo szándékosan törekedett arra, hogy inkább Jézus elhagyatottságán legyen a hangsúly. Összhatásában Jézus teste inkább erőt sugároz és megbékélést a halállal.
Az alkotást eredetileg a Vatikánban található Szent Petronilla kápolnába szánták, ahol később de Bilhères bíborost is eltemették. A Pietà szobor ma a vatikáni Szent Péter-bazilika jobb oldali oldalkápolnájában található. Egyszer hagyta csak el a Vatikánt, amikor 1964-ben kölcsönadták a New York-i világkiállításra.
Az évszázadok alatt a Pietà több alkalommal megsérült. Az 1700-as években a szobor költöztetése során Mária bal kezének négy ujja tört le, amelyeket Giuseppe Lirioni 1736-ban restaurált. 1972 pünkösd vasárnapján szándékos rongálás történt: egy magyar származású, mentálisan beteg geológus, Tóth László kalapáccsal esett neki a szobornak. Mária bal karja és az arca sérült meg.
Amikor egy műalkotás megsérül, különösen egy olyan meghatározó darab, mint a Pietà, nagy dilemmát jelent a helyreállítás kérdése. A Vatikánnak döntést kellett hoznia, hogy hagyják-e, hogy a szobor sérülései mementói legyenek korunk erőszakos világának, vagy helyreállítsák-e és ha igen, láthatóak maradjanak-e „forradásai” vagy teljesen eltüntessék ezeket. Végül a teljes restaurálás mellett döntöttek és tíz hónap aprólékos munkájának köszönhetően nyerte vissza a Pietà eredeti szépségét. Ma már golyóálló üvegfal védi.
Bár a művet áthatja a szomorúság, Michelangelo Pietà-ja mégis a béke és a remény üzenetét hordozza magában. Azzal, hogy Michelangelo Krisztus kereszthalálából nem a brutalitást, hanem a csendet, a békességet mutatja meg, mintha azt mondaná, hogy a halál nem a vég sem magunk sem szeretteink számára. Talán ez lehet az, ami még a Pietà-t nézve megérinti az embereket és a szobrot a keresztény világ egyik legszeretettebb műalkotásává teszi.
Források:
https://katolikus.ma/ 7-kevesse-ismert-teny-michelangelo-pieta-jarol
https://www.holyart.com/blog/religious-items/la-pieta-by-michelangelo-buonarroti-history-and-description-of-one-of-the-most-beautiful-works-in-the-world/
https://michelangelo.ace.fordham.edu/exhibits/show/vatican-pieta/vatican-pieta-history
https://smarthistory.org /michelangelo-pieta/
http://www.travelingthruhistory.com /michelangelos-pieta-2/
Borítókép:
https://en.wikipedia.org